2012. március 10., szombat

Megtalálták Atilla nagykirályunk és Árpád apánk sírját a Pilisben

Hatalmas felfedezés kapujában áll dr. Lánszki Imre ökológus és dr. Kováts László Dezső, a Műszaki Egyetem egykori professzora. A két tudós a Pilis keleti vonulataiban hőkamerával sírhelyeket azonosított, elméletük szerint Attila hun király és Árpád fejedelem nyughelyét rejti a hegy.

A magyarságot évszázadok óta foglalkoztató rejtély most megoldódhat: ha beigazolódik Lánszki Imre feltételezése, akkor a Budakalász közelében fekvő hegyek rejtik Attila és Árpád fejedelem sírját. Lánszki tizenkét évvel ezelőtt a lányával gombászott a Nagy-Kevély-hegy keleti oldalán. A tudós ekkor fedezett fel szabályos formájú, emberi kéz nyomát őrző épületmaradványokat.

Arra következtetett, hogy valaha itt egy vár állhatott, s kutatásai alapján arra jutott: itt állhatott a hunok birodalmi központja, Sicambria, ahol később ős Buda vára szerveződött. Néhány évvel ezelőtt műholdas felvételek készültek, amelyeken kirajzolódnak az U alakú udvar és a várfal maradványai. A középkori leírások és metszetek alapján is jól azonosítható a várfal. Ráadásul nemrég Törökországban előkerült Mátyás király egyik eltűnt krónikájának törökre lefordított változata, a Tarih-i Üngürüsz, amely a magyarok történetével foglalkozik.

A krónika olyan támpontokat adott, amelyeket korábban nem ismertünk, értekezik Attila temetésének körülményeiről és a helyszínről is. Lánszki azután megtalálta az Attila temetkezési helyéül szolgáló barlangrendszert, közelebbről pedig az egyik szikla kiszélesedő bejáratát, amit fedőlappal zártak el.

Lánszki már bejutott ide, amikor kutatásához csatlakozott dr. Kováts László Dezső professzor is, aki a fizika módszereivel segítette a titok feltárását.

– Amikor Lánszki segítséget kért, hőkamerával a talajból kivezető hőnyomokat elemezve azonosítottuk azokat a pontokat, ahol várhatóan eredményesen be lehet jutni a leírások szerint is létező föld alatti járatokba. A vár ivóvízrendszerét is pontosan azonosítottuk, a vizet vezető folyosókkal, ciszternákkal együtt, amelyekben ma is jó minőségű, iható víz található – magyarázta a professzor.

A két kutató csütörtökön helikopterre szállt, és a levegőből mintegy ezerötszáz hőképet készített. Falakat, sírhelyeket különítettek el, áprilisban pedig barlangászokkal kezdik meg a terület feltárását. Azt mondják, már megkapták a szakhatóságtól a szükséges engedélyeket. Ha igazolódnak a feltételezések, Attila sírját egy körülbelül száz köbméteres üreg rejti, amelynek falai két és fél méter vastagok. Ha a két kutató sikerrel jár, az igazi tudományos szenzációt és egy ókori titok megfejtését jelenti.

Lásd magyar, ki voltál és mivé lettél!
TE a törvénytudás népe, Napkelet, s Nyugat közt, a Világnak fénye.

2011. november 17., csütörtök

ÉBREDJ MAGYAR!


Ébredj álmaidból!

Árva szegény madár, de nagy ma a gondja
Fészket rakni nincs hol, csak a szolgamunka
Vendég jött házadba, fehér fekete tolla
Hazádat kinézte, fészkedet ellopja
Koldusbotra jutva, árva magyar sorsra
Befogadott vendég házadat ellopta
Kivert kutya lettél, bujdosol az éjben
Testvér testvért üldöz keserű sötétben

Ne hagyd magad, kérlek, ébredj álmaidból
Vedd kezedbe sorsod, ne félj tüzes tróntól
Gondold meg, hogy hányszor engedtél a szónak
De sokszor hittél jöttment csavargónak

Munkádnak gyümölcsét kamat vitte, hordta
Idegen nemzetnek építetted volna?
Neked már nem jutott tisztesség és szállás
Csak a szolgamunka, keserű piálás
Nehéz a tarisznya, benne viszed sorsod
Új hazát keresni, de nehéz a dolgod
Szolgasors mi vár rád, hatalmas a szégyen
Elbújni a földbe, felmenni az égbe

Ne hagyd magad, kérlek, ébredj álmaidból
Vedd kezedbe sorsod, ne félj tüzes tróntól
Gondold meg, hogy hányszor engedtél a szónak
De sokszor hittél jöttment csavargónak

Dicső eleinknek hátadat fordítva
Ne hagyd magad, kérlek sírva, ordítva
Hátul állsz a sorban reszketve, vonyítva
Látod magyar ember, eljön majd az óra
Útszéli árokban töltöd éjszakádat
Szegény magyar ember, elvették hazádat
Ébredj álmaidból, lidérces varázsból
Dózsa unokája, trónra ül ki bátor

Ne hagyd magad, kérlek, ébredj álmaidból
Vedd kezedbe sorsod, ne félj tüzes tróntól
Gondold meg, hogy hányszor engedtél a szónak
De sokszor hittél jöttment csavargónak

Nemesi gúnyába öltözött az ármány
Cifra palotában bankot nyitott drágán
Nem volt más szándéka, elvenni a földed
Ő szabja majd sorsod, mennyit ér az élet

Ne hagyd magad, kérlek, ébredj álmaidból
Vedd kezedbe sorsod, ne félj tüzes tróntól
Gondold meg, hogy hányszor engedtél a szónak
De sokszor hittél jöttment csavargónak

De sokszor hittél, de sokszor hittél
Ébredj álmaidból, ébredj álmaidból!

2011. szeptember 26., hétfő

Hogyan működhetne az Országgyűlés pártok nélkül?

A pártok ideológiai alapon megosztják és szembeállítják egymással a választókat, azt az érzetet keltve, mintha a különböző pártokkal szimpatizáló választók érdeke különbözne egymástól.

A jól bevált régi trükköt, az "oszd meg és uralkodj" elvét alkalmazzák.

Hogyan működne az Országgyűlés pártok, pártfrakciók nélkül?

Úgy, mint bármelyik egészséges szervezet, frakciózás, megosztottság nélkül, egységben, egyetértésben, a különböző területekről érkező érdekek összehangolásával. Így működik minden országos szervezet, szakmai kamara, de így működnek maguk a pártok is. Nem tűrik el a frakciózást, mert tudják, hogy az megosztottságot, gyengülést okoz. (A pártban való frakciózásért - nem is olyan nagyon régen - még halálbüntetés is kinézett.) A megosztottságnak semmi alkotó szerepe nincs, egyetlen eredménye, hogy gyengíti az ily módon létrehozott szervezetet.

A kormányra és ellenzékre történő megosztás azt eredményezi, hogy gyakorlatilag mindig csak az Országgyűlés fele hatékony! Az ellenzék akár haza is mehetne a választás után, mert az országot 50% +1 szavazattal kormányozzák. Az ellenzék soha egyetlen elképzelését nem tudja megvalósítani a kormánypárt akarata ellenére. A legtöbb, amit tehetnek, hogy interpellációkban kérdéssel fordulhatnak egy-egy súlyos választói érdeksérülés folytán a kormány tagjaihoz, de ezeknek semmilyen gyakorlati eredménye nincs. Kijelenthetjük tehát, hogy a kormányra és ellenzékre osztott Országgyűlés mindig fél kapacitással dolgozik.

Ezzel szemben az egyéni választókerültekből kikerülő képviselők mindegyike részt venne a törvényalkotó munkában, és csak olyan határozathoz adná a szavazatát, ami a területen élők érdekeivel összeegyeztethető lenne. Utasítással senki sem kötelezhetné, viszont egy-egy fontosabb döntés előtt mindig kikérné a választókerületéhez tartozó önkormányzatok, érintett szakmai, civil szervezetek (köztük a pártok), falugazdászok véleményét, illetve lakossági fórumokon tájékozódna közvetlenül a választóktól is.

A választókörzetében kialakult vélemények összegzésével menne a törvényhozásba minden képviselő, és ezek eredőjeként, a bölcsesség és a józan belátás alapján tett kölcsönös engedmények után hoznák meg az ország érdekének leginkább megfelelő döntést.

Tehát az ország háza nem politikai cirkusz, pártfrakciók küzdőtere, hanem alkotó közösség lenne. Ebben a rendszerben képviselőnek csak az lenne alkalmas, aki képes a közösségi munkára, az együttműködésre.

Ahhoz, hogy ezt elérjük, át kell alakítani a képviseleti rendszert. Ennek első lépése a pártlisták eltörlése, aminek eredményeként a képviselők kiszabadulnának a pártirányítás alól, és választói ellenőrzés alá kerülnének.

Ezt követően akár képviselőink által, akár közvetlen népszavazás útján megvonnánk a pártoktól a jelenleg nekik juttatott milliárdokat, így ők is csak annyi pénzt kapnának, mint a többi civil szervezet. Ez végképp odajuttatná a pártokat, ahová az Alkotmány szerint is valók: A civil szervezetek közé.

A képviselő választáshoz szükséges pénzt nem a pártok, hanem a választókerületek kapnák, hiszen az ő képviselőjük kiválasztásáról van szó. Ők osztanák szét igazságosan azon szervezetek és képviselők között, akik a megfelelő számú kopogtatócédula összegyűjtésével jogot szereztek a kampányban való részvételre.

Így működhetne az ország pártok nélkül, békében, egységben és egyetértésben.

Pártok természetesen lehetnének, és a többi civilszervezethez hasonlóan szabadon folytathatnák az Alkotmány szerinti tevékenységüket, de nem rendelkeznének a képviselőinkkel és ezáltal nem uralnák az országunkat.

"A rendszer mely rabszolgává kíván tenni mindannyiunkat, a hétköznapi emberek, együttműködésére épít. Abban a pillanatban, hogy megtagadjuk az együttműködést a saját rabszolgaságunk kiépítésében - tömegesen és erőszakmentesen - az egész összeomlik, mint egy kártyavár.
Létfontosságú azonban, hogy ne egy emberként szálljunk szembe és vessük véget annak, hogy egy maroknyi ember diktáljon a tömegek számára. Külön-külön könnyen kiemelhetők vagyunk, de együttesen hatalmas erőt képviselünk és a manipulátorok ezt jól tudják." Forrás: http://www.magyarokszovetsege.hu/content/hogyan-mukoedhetne-az-orszaggyules-partok-nelkuel

TOVÁBB, KATTINTSON IDE!

2011. augusztus 22., hétfő

MAGYAR, legyen hited és lészen országod!

A hónap leglátogatottabb témájú oldalai a képviselői honlapomon,
amely 25.000 - 38.000 látogatót kap havonta.

Fogjunk össze, hogy megmaradhassunk MAGYARNAK!

MAGYAR, legyen hited és lészen országod!


Magyarország a HAARP célkeresztjében

A MAGYAR TUDÁS Hatalom! Tudod-e?

Árpád Apánk Pozsonyi csatája - West Point - ban

PÁRTOK NÉLKÜLI PARLAMENTET!

A Szent Korona Alkotmánya kimondja ...

SZERetet és Igazság, SZERelem

MAGYAROK, rabok
legyünk vagy SZABADOK!


BÍZZATOK, MAGYAROK! A SZABADSÁG HAJNALA DERENG.

Az ősi Székely - Magyar rovásírás titka

2012-ben nem a világnak lesz vége ...

A MAGYAROK ISTENÉNEK ELRABLÁSA

Az államadósságról - Kamat

"Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra."

A rovásírás - Forrai Sándor - feltételezett jelképrendszere

Jézus tanai - Sumér intelmek

Yotengrit Egyház
Má-tün intelme:
"Tartsatok össze, legyetek egymásért is, ne csak önmagatokért! (...) egység leendjen, mert minden széthúzás az én erőmet gyöngíti, aki oltalmazó Istenetek vagyok!"
(Yot. 2. 149-150. o)




"Velünk van, ha hozzá szíttunk,
Értünk van, ha érte vagyunk,
erősít, ha összetartunk,
hozzánk szítt, ha nem húzunk szét.
Ereje erőnk, erőnk ereje.
Jóban támogat,
ellenségeink erejét rontja,
egyetlen igaz támaszunk.
Nagy Isten a MI ISTENÜNK,
MAGYAROK ISTENE!"
(YOT.I. 105.o.)


2011. augusztus 12., péntek

Európai Unió helyett turáni szövetséget!

Szegedi Csanád: Európai Unió helyett turáni szövetséget!

"Az elmúlt évszázadok abban a nyomasztó hangulatban teltek el a magyarság számára, hogy igazából senki sem tekintett minket Európában egyenrangú partnernek.

Végestelen végig őrlődtünk egy nagy germán és egy nagy szláv tenger között és mindenki csak kihasznált minket, sőt örömmel nézték végig, hogy a magyarság szépen elvérzik Európáért.

Szögezzük le, hogy ez az egész EU-nak nevezett valami, sőt a klasszikus értelemben vett európai kultúrkör és civilizáció nem létezne a magyarság tömeges véráldozata nélkül.

Amíg mi Muhinál, Mohácsnál, Nándorfehérvárnál, a Don kanyarnál feláldoztuk a nemzet színe-javát, addig nyugat Európától kaptunk egy 19. századi Habsburg népirtást, egy 20. századi Trianont és most a 21. században 100%-os gyarmattá akarják tenni a Kárpát-medencét.

Mindeközben keleten közel 1 milliárd rokonunk él!

Feléjük kell fordulnunk és akkor egyből nem mi leszünk a nyugati civilizáció egyik keleti csatlósa, hanem a nagy turáni, szkíta népeknek mi leszünk a legnyugatabbi bástyája.

Ez óriási különbség.

Röviden arról van szó, hogy nekünk a kizsákmányoló Európai Unió helyett egy paritásos alapon működő turáni szövetségre lenne igazán szükségünk."



*******

Úgy gondolom, hogy a fenti megállapításokkal minden MAGyar ember EGYetért és EGYsÉGbe tömörülésünknek nincs akadálya!!!

Domonyi Károly
http://domonyi.aries.hu/

2011. június 22., szerda

Magyar öröm: Ruszák Mátyás nyerte a jordániai királyi lovasíjász versenyt

"A régiek örökségét csak az őrizheti meg, aki benne él, és ismeri törvényeit." Erre a tanításra hívja föl a figyelmet egy 21 éves magyar fiatalember, Ruszák Mátyás kiemelkedő eredménye, amivel hazájának elismerést szerzett, és nemzetközi körökben ismét megerősítette, hogy a lovasíjászat a magyarság sajátja.

Június 9-10-én megrendezték az első lovasíjász világversenyt Jordániában. A jordán király meghívására 17 országból érkeztek a megmérettetésre, és 36-an mérték össze tudásukat. Magyarországról Cozmei Mihály mester és tanítványa, Ruszák Mátyás kapott meghívást. Hazánkat egyedül "Matyi" képviselte. A király és a megbízottjai előzetes tájékozódás, valamint személyes kapcsolatfelvételek során mérték fel, kiket hívnak meg erre a világversenyre.

Al Faris (lovag) volt az elnevezése a viadalnak. A király nemcsak védnökséget vállalt, hanem egyik délután jelenlétével is megtisztelte az eseményt. A versenyzőknek a keletiekre oly igen jellemző figyelmes és gáláns, királyi vendéglátásban volt részük. Három stílusban kellett helytállniuk, ez a három stílus határozta meg a versenyszámokat. Természetesen pontos szabályok és pontozási rendszer szerint.

Egyik a magyar stílus volt (ezzel is jelezték a magyarok e téren elismert jelentőségét): 90 méteres pályán, lovasvágtában, előre-, oldalra-, hátrafelé kellett lőni három futamon át.

A másik stílus a koreai volt, ahol 90, illetve 150 méteres pályán 1,2, végül 5 céltábla volt felállítva, ezekre kellett vágtában célozni és lőni, a lehető leggyorsabban és a legpontosabban. A harmadik szám alapját egy Törökországban is ismert játék, a kabak adta. A szintén 90 méteres pálya közepére 9 méteres póznát állítottak, ennek tetején egy tököt jelképező, korong alakú céllal. Erre lőttek fölfelé, a pózna alól, vágtázó lóról.

A két teljes napig tartó verseny nagy állóképességet, türelmet, önfegyelmet és koncentrációt igényelt a résztvevőktől. Számos tényező terhelte még ráadásként az indulókat: 35-40 fokos hőség, tikkasztó napsütés, erős széllökések. Nem saját lovaikon versenyeztek, hanem ott kaptak idegen és nagyon gyors arab lovakat maguk alá.

Ruszák Mátyás az Íjász Útja Iskola tagjaként Pomázon, a Magyar Várban gyakorol évek óta, télen-nyáron, természetes körülmények között. Mindeddig csak néhány hazai versenyen vett részt. Jelen eredménye - nem titkoltan - még a jordán rendezőket is meglepte (aki hazai győzelmet reméltek). Matyi mind a három stílusban dobogós helyezést ért el, és így végül az összesítésben kiáltották ki a verseny bajnokának. A díszvacsorán a főherceg (a király testvére) asztalához ültették, díjjakkal halmozták el. Jelezték, jövőre is visszavárják.

Mindent összevetve a hagyományos íjásztechnika, a jó lovas tudás és a rendszeres, kitartó gyakorlás a nehéz körülmények mellett is eredményre vezetett. Matyi egyenes jelleme és igaz hite kellett ahhoz, hogy őseink előtt tisztelegve megnyerje az első lovasíjász világversenyt hazájának. Remélhetjük, példát mutatott a magyar fiataloknak és a jordánoknak is, hisz a jordán királynak is ez volt a szándéka.
Örüljünk együtt az itthon csöndes, de nekünk mégis fényes magyar sikernek, és ne feledjük nagyjaink biztatását:

"Nemes önbizalom, de ne az önhittség,
rugói lelkedet nagy célra feszítsék..."
(Arany János)

2011. június 4., szombat

Igazságot, igazságot, igazságot Magyarországnak!

"Minden nemzetnek olyan kormánya van, minőt érdemel.
Ha valami oknál fogva ostoba, vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi.
De, ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba.
Akkor a nemzet aljas, vagy műveletlen."
(Gróf Széchenyi István)

Nem, nem, soha!

       

2011. május 13., péntek

Take a look at my website to find out the truth of the Hungarian people...

"Minden nemzetnek olyan kormánya van, minőt érdemel.
Ha valami oknál fogva ostoba, vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi.
De, ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba. Akkor a nemzet aljas, vagy műveletlen."
(Gróf Széchenyi István)

Lassan minden józan gondolkodású ember belátja, hogy a pártok nem képesek a többség képviseletére, hiszen nem lehet igazságos döntést hozni, ahol egy szűk érdekcsoportnak megfelelően kell cselekedni.
A pártok hazudnak folyamatosan, mert hazugság nélkül, már nem lehet kormányra kerülni (emlékezzünk, arra a politikusra, aki ezt ki is mondta).

A pártpolitika tehát éppen olyan amint azt Szolzsenyicin állította a "Hogyan mentsük meg Oroszországot" c. munkájában. A kitűnő orosz gondolkodó azt is fel ismerte, hogy "Ma a nyugati társadalmat éppen az bénítja meg, hogy elvesztette az igaz és a hamis állítások, az egyértelmű Jó és egyértelmű Rossz közötti különbséget."

Kreativitás kell és önszerveződés, de NEM párt! és

A jövő nem a pártoké, hanem azoké a civil szerveződéseké - a valódi érdekvédelemre szerveződött szakmai szakszervezetek és helyi érdekképviseleteké, akik a társadalom minden jelentősebb rétegéből küldött szabadgondolkodású, hiteles és zsarolhatatlan, bármikor visszahívható képviselők, együttműködését hozza létre. Ez az idő hamarosan eljön, hiszen már nincs mit szétosztani és jóval kevesebb választó van, aki hisz a pártoknak.

Most nézzük meg, mit tettek a pártok az elmúlt évtizedekben.
Akinek nem inge, ne vegye magára, de olvassa el a következő idézetet.

"Az igazság nem ismer pártokat!" (Bacon)


  • Több évtizedes tevékenységük a csőd szélére sodorta az országunkat, tönkre téve a jól működő magyar ipart és mezőgazdaságot.
  • A nemzetet morális, erkölcsi fertőbe taszították.
  • A bérből és fizetésből élők helyzete egyre rosszabb, a munkanélküliség soha nem tapasztalt mértékben nőt és gyermekeinknek külföldön kell dolgozni, ha nem akarnak éhen halni.
  • Amíg más európai országokban átlag 1800 euró a havi kereset, addig mi magyarok többségében 350 eurót keresünk, mindezt a magasabb fogyasztói árak és lakások elviselhetetlen rezsiköltségei mellett.
  • Gazdasági leépülés, egekbe szökő adósságállomány. A magyar állam bruttó adóssága 2010 végén a bruttó hazai termék 80%-át érte el, de nem tudni mire fordították a felvett pénzt, mivel az ország helyzetén ez egyáltalán nem látszik. Mi az oka?
  • A KAMAT - amit mi magyarok (magyar állam), évenként fizetünk a hitelezőinknek, amely évente közel kétezer milliárd forint kiadást jelent. Vajon megéri ez nekünk?
  • Miközben a jelenlegi pártok vitatkozgatnak, az ország teljes kirablását fejezi be a globalista tőke és mi itt a teljes elszegényítésre és adósság függőségre ítéltettünk!
  • Családok szétesése, halálozási szám duplájára emelkedése, születési arány csökkenése, egészségügy és a nyugdíjrendszer közelgő össszeomlása, kormányzati és önkormányzati korrupció, stb. Ez mind a politikai elit számlájára írható!
  • Országunk elvesztette szuverenitását, és így nagyrészt bérmunkásként dolgozhatunk mások tulajdonában, mások hasznára! Mindezt olyan ágazatokban, amelyeknek kicsi a hozzáadott érték termelőképessége.

Ezt nevezzük mi fejlődésnek?

Ma a mindennapjainkat kitölti a politika és ez nem jelent jót. Amíg más nemzetek erősödnek, gyarapodnak és sokasodnak, addig a magyar elfogadja, amit kínálnak neki.
Ugyanaz ismétlődik évtizedek óta, de mi suttogunk a szélben, az ébresztő kiáltás helyett. A bajban sem ismerjük meg egymást!

Vajon meddig lehet a magyar embereket az orruknál fogva vezetni?

Álljunk ki egymás mellett és egymásért!

"Cseréljük föl kizsákmányolóink erkölcsét a régi jól bevált magyar erkölcsre, nyújtson valóban testvérkezet minden magyar minden magyarnak, és az Úristen erőt ad újra.

Így építhessünk együtt egy szabad és igaz Magyarországot."

 Wass Albert

Évtizedeket veszítettünk azzal, hogy pártokat támogattunk és elfelejtettük, hogy a civilek között is vannak önzetlen, szolgálatra kész emberek, akiket jól ismerünk és tudjuk, hogyan élik életüket.

Ha a kicsinyes önző érdekeinket alárendeljük a közjavának, akkor megtörténhet a változás, amit már több évtizede vár a magyar emberek többsége. Tegyünk érte!


Itt az ideje az ébredésnek!


Gyermekeink és unokáink jövője rajtunk múlik!



A választók érdekeinek megfelelő, jó döntések meghozatalához, helyi szinten is a legfontosabb követelmény, hogy a képviselő lássa a jelen és a jövő elvárásit. Halk szónak is nagy ereje van, ha a település és az itt élő emberek érdekeit képviseli. Természetesen ez bölcs és megfontolt hozzáállást, tudást igényel, de nem nélkülözheti az emberek életkörülményeinek, mindennapi nehézségeinek az ismeretét sem.

Pilis település jövője az önellátás kiépítésén és a helybeli foglalkoztatás bővítésén múlik. Csökkenteni kell a lakosokra jutó túlzott terheket (kommunális adó, csatorna-vízdíj) és el kell törölni az iparűzési adót. A telepi részen is ki kell építeni azokat a közösségi tereket, amelyeket a választási programomban már jeleztem (a honlapomon), hiszen sokan azt állítják, hogy településünk város.

Meggyőződésem, hogy akkor és csakis akkor lesz a magyar embernek élhető jövője hazájában, ha olyan emberekre bízza az ország és a települések vezetését, akik követik Őseink szellemiségét.

Kérem az Önök támogatását, hogy munkámmal hozzájárulhassak ahhoz, hogy az itt élő emberek életkörülményi javuljanak, és a fiataloknak az eddigieknél jobb lehetőségei legyenek.


"Emlékekből él az ember,
s múltból él az emlékezet.
Kinek nincs múltja, nem lehet
jelene, s jövője sem"

(Eötwös József)

2011. április 29., péntek

A magyarok szabaduljanak meg a háttérhatalomtól az önellátás által!


Take a look at my website to find out the truth of the Hungarian people to get information about the history and role in the world, you can click on them!
http://addwebsitefree.com/blog/

ÉBREDJ MAGYAR! NE LÉGY RABSZOLGA SAJÁT ORSZÁGODBAN!

ELJÖTT A CSELEKVÉS IDEJE, DE CSAK EGYÜTT ÖSSZEFOGVA VÍVHATJUK KI SZABADSÁGUNKAT!

ÚGY GONDOLOD, HOGY NEKED VAN MÉG ELÉG TARTALÉKOD, ÉS TÉGED NEM ÉRHET BAJ?
AKKOR TE ALUL BECSÜLÖD AZOKAT, AKIK TÉGED IS MEGVEZETNEK.
RÁD IS SOR KERÜL, CSAK IDŐ KÉRDÉSE!

NE BÍZZ A PÁRTOKBAN, A BANKOKBAN, A MÉDIÁKBAN ÉS UNIÓKBAN!

LÉGY SZABAD!
AZ ÖNELLÁTÁS MEGTEREMTÉSÉVEL SZABADDÁ TEHETED MAGAD, CSALÁDOD ÉS EMBERTÁRSAIDAT.

A LEGBIZTOSABB PONT, A CSALÁD!

TÉRJ VISSZA MAGYARSÁGOD ŐSI ÉRTÉKRENDJÉHEZ!

MAGYAROK ISTENE LEGYEN VELÜNK!

2011. április 16., szombat

Trianon Himnusz



Tartsd magad, nemzetem! – énekli Majorosi Marianna

… tipornak rendesen.
Ellopnak, eladnak, zsarolnak, pusztítnak végtelen.
Kígyók a kebleden, szitok a neveden,
tovább nem engedem, tovább nem engedem!
Azért mert hont adtál, mindenkit fogadtál,
zsoldosok, kufárok, tolvajok kezére jutottál.
Hittél a Nyugatnak, s mindenkor becsaptak,
elvennék múltadat, ásnák a sírodat.

Táltosok repülnek át az éjen,
s kitűzik az ökör-koponyát.
Sebeinket begyógyítják szépen,
s megvédik majd Árpád otthonát.
De addig szüntelen, légy résen nemzetem,
nézd a sok csillagot, 48′, ’56 ott ragyog.
Értsd meg a lényegét, fogjuk egymás kezét,
fogjuk egymás kezét, ahogyan soha még!

Tartsd magad, nemzetem, tipornak rendesen.
Ellopnak, eladnak, zsarolnak, pusztítnak végtelen.
Kígyók a kebleden, szitok a neveden,
tovább nem engedem, tovább nem engedem!

http://internetfigyelo.wordpress.com/2011/05/01/trianon-himnusz-a-csik-zenekarral-tartsd-magad-nemzetem/